Három könyv az építészetről 3. – Tartósság

Tartósság és építészet? A kettő természetes módon összefügg, hiszen a házak általában túlélik tervezőiket. De vajon igaz ez egy olyan korban is, ahol a trendiség érték, és a megtérülési idő a házra is vontakoztatható? És mit is jelent a szó valójában: az anyag időtállóságát, kipróbált, állékony épületszerkezetet, tartósnak tűnő formát vagy valami egyéb, szellemi többletet? Ahogy a Három könyv az építészetről első két kötetében már megszokhattuk, Cságoly Ferenc keze alatt távoli tájak kultúrái között épül híd. Így jön létre az a gazdag szellemi tér, amelyben Vitruviusnak, a római kor építészeti gondolkodójának harmadik kulcsszavát, a tartósság fogalmát járhatja körül biztonsággal az olvasó. A könyv számos példája a múltba vezet, így a méltatlanul kevéssé ismert Mohendzsó Dáró romjai közé, ahol a házak vastag téglafalai több mint négyezer éve dacolnak az idővel, átörökítve ezzel egy olyan városépítési logikát, amely a változó kultúrák ellenére ma is érvényes. A tartósság fogalma időbeli dimenzió. És mégis, a mára is vonatkoztatható. A könyv Peter Zumthor kortárs svájci építész Bruder Klaus-kápolnájának képével zárul: egy olyan épülettel, amelytől joggal remélhető, hogy fizikai és szellemi értelemben is időtálló.